A hétvégén újabb fordulót rendeztek az NB II-es röplabda bajnokságban, ahol a férfi együttesünk hazai pályán, a női csapat idegenben játszott
A férfiak a középmezőnyhöz tartozó DÁG együttesét fogadták az Ostoros Károly Csarnokban. Rossz előjelekkel állt neki csapatunk a mérkőzésnek, hiszen többen is sérülten vállalták a játékot. Végig az ellenfelül dominált és a játék minden elemében jobbak voltak. Ami szomorú, hogy még az elszántság is hiányzott a csapatból.
ZTE RK: DÁG KSE 0:3 (-10,-15,-14)
Zalaegerszeg, Jv: Őri, Kiss
ZTE RK: Major B., Légrádi Á., Cieloszyk R., Markó A., Németh B., Simon L., csere: Molnár B., Horváth R., Edzők: Domokos Lajos és Markó Gábor
A hölgyek a csoport listavezetőjéhez az MTK Budapest együtteséhez látogattak. Egy kis kedvességgel indult a mérkőzés, ugyanis a hazaiak csokimikulással köszöntötték a vendégcsapat tagjait. A találkozó érdekessége volt, hogy a vezető játékvezető az a Hóbor Béla volt, aki 3 olimpiai döntőt vezetett és a világ egyik legjobb játékvezetője. Jól indult a mérkőzés a lányok nagy kedvvel kezdtek játszani. A szett elején felváltva estek a pontok aztán kijött a két csapat közti különbség és elhúztak a hazaiak és megnyerték a játszmát. A második szettben sem hagyták magukat a lányok, minden labdát próbáltak megjátszani, de a nagyobb játékerőt képviselő MTK biztosan hozta a két játékot és végül megérdemelten nyerte a mérkőzést
MTK Budapest-ZTE RK 3:0 (-10, -8, -9)
Budapest, Jv: Hóbor, Árpás
ZTE RK: Radóczi L., Pete V.,Salzmann Sz., Sandó K., Farkas F., Penzer L., csere: Horváth A., Bedő-Tálos, Tasnádi F. Edző: Tomanóczy Tibor
2021. december 8. ZTE RK