Az idei év utolsó NB II-es bajnokiján a Gödöllő csapatát fogadta a ZTE Röplabda Klub férfi csapata. A mérkőzésen több fiatal is szóhoz jutott és bizonyították, hogy lehet rájuk számítani.
ZTE RK: PENTA GÖDÖLLŐ RC 3:1 (14, 14, -24, 15)
ZTE RK: Gyenes Z., Göczi R., Horváth R., Koós K., Horváth H., Lesznyik K., Légrádi Á. (liberó), csere: Gellén M., Kovács R., Kiss G., Pap J., edző: Domokos L.,
Az első elvesztett pont után azonnal magához ragadták a fiúk a kezdeményezést, és szinte hibátlan játékkal hozták az első két játszmát. A Gödöllő a pontjait jobbára abból a pár pontatlan fogadásból, és hazai támadásból szerezte, ami még bőven belefért a kék-fehéreknek. Ezek után váratlan volt a harmadik szett, ami 15:15-ig szorosan alakult. A vendégek ekkor pár jó nyitással elléptek 19:15-re, amit 20:20-nál sikerült kiegyenlítenünk. 24:23-nál mérkőzéslabdát rontott a csapat, a vendégek pedig éltek a felkínált lehetőséggel és megnyerték a szettet. A térfélcsere után az első játszmák forgatókönyve következett, és újból nagy különbséggel nyertük meg a szettet és ezzel pedig a mérkőzést is 3:1-re.
Domokos Lajos:- Több játékosunk is hiányzott a mérkőzésről, de ez szerencsére nem látszott a csapat játékán. Most kezdi értelmét nyerni az az elképzelés, hogy a könnyebb meccseken igenis kapják meg a lehetőséget a fiatalok, és azok is, akik kevesebbet játszanak. Bizonyították, hogy igenis ott a helyük közöttünk. Mivel idén ez volt az utolsó mérkőzésünk, szeretném megköszönni szurkolóinknak a kitartást mellettünk, egyúttal kellemes ünnepeket is kívánni Nekik!
A csapat mérlege eddig 12 mérkőzésből 9 győzelem és 3 vereség, összesen 27 gyűjtött pont, amivel a Kaposvár mögött a másodikak vagyunk a tabellán.
2018. december 15. ZTE RK