Híreink

A kitartó edzésmunka meghozta a gyümölcsét-galériával

A kitartó edzésmunka meghozta a gyümölcsét-galériával

2023. május 10.

Az összetartás újabb győzelmekre vezetett

A ZTE Röplabda Klub U13-as leány csapata zsinórban szerzett öt győzelmével vágott neki az utolsó fordulónak, hazai pályán. Csapatunk tagjai nyolc különböző iskola tanulói, ezzel együtt egy nagyon összetartó, lelkes és ügyes, igazi CSAPAT forrt ki az együtt töltött hónapok alatt.

Galéria a képre kattintva

A KASI U13 kék együttesével mérkőzött meg először csapatunk, és kitartó küzdelemmel két játszmát sikerült nyernünk, ami a győzelmünket jelentette. Játékosaink továbbra is nagyon akartak bizonyítani, a második mérkőzést, a TRSE Rózsaszín csapata ellenit is hasonló arányban megnyertük.

Leány U13 III. osztály Nyugat Alsóház
ZTE RK – KASI U13 kék  2 – 1
ZTE RK – TRSE Rózsaszín 2 – 1

Szebeny Péter edző:

Az utolsó fordulóban is nagy összetartással, lelkesen játszott csapatunk mind a 12 játékosa a hazai pálya bíztató hangulatában, amit ezúton is köszönünk. Ami nagyon nagy örömmel tölt el a jövőre nézve az az, hogy a kitartó edzésmunka remekül látszik a lányok játékán. Egyre több a hosszú, átgondolt, tudatos labdamenet, sok nyitásunk egyre veszélyesebb. Az eredményekre, a lányok kitartására, edzésmunkájára is nagyon büszke vagyok! 

Bravó csajok!

2023. május 10. ZTE RK 
 

JÁTÉKOSOK

KÖZÖSSÉG