Bemutatkozott a ZTE RK U 19-es női röplabda csapata a Torma Ágnes U 19 Országos Ifjúsági Bajnokságban. A lányok az első mérkőzést a Veszprém csapatával játszották. Nagy küzdelemben szoros mérkőzésen maradtak alul 3:1 arányban.
A játszmák: 25:14 Veszprém, második játszma 25:15 ZTE, harmadik játszma 25:22 Veszprém és a negyedik játszma 25:20 Veszprém. A csapat nagyon lelkesen és fegyelmezetten játszott. Kis szerencsével nyerhettek is volna, de a rutintalanság még kiütközött a játékukban. A második mérkőzés a házigazda Győr ellen nagyon jól indult, hisz az első játszmát megnyertük, jó játékkal 25:12-re. Aztán kijött a két csapat közti különbség, hisz a Győriek már hosszú évek óta játszanak együtt. Második játszma 25:16, harmadik 25:12, a negyedik 25:16 a Győrnek.
Harmadik mérkőzést a torna legegységesebb csapata a Tatabánya ellen viták a lányok. Sajnos itt már nagyon jelentkezett a fáradtság is és látszott, hogy a Tatabánya több éve együtt játszik A mérkőzés 3:0-ra nyerte az ellenfelünk, de még itt is volt játszmanyerési lehetőségünk. 25:9, 27:25, és 25-9.
Összességében, a 2 hónapja együtt játszó csapat mindent megtett a sikerért. Reméljük az Október 21-i hazai rendezésen sokkal több sikert érnek el a lányok.
A csapat tagjai: Horváth Aliz, Nagy Fanni, Sümegi Franciska, Simon Fanni, Szücs Katalin, Horváth Flóra, Büki Boglárka. Edző: Balázs Erik. Kísérő: Tomanóczy Tibor.
2018. szeptember 29. ZTE RK