A férfi röplabda NB II-ben a Dunaújvárosi Röplabda Akadémia csapatát fogadtuk. Az NB I-es klubban edződő fiatalok ellen végig irányítva a találkozót, magabiztosan nyertünk.
ZTE RK: DSE RA Dunaújváros 3:0 (13, 22, 10)
ZTE RK: Gyenes Z., Németh B., Kiss G., Koós K., Molnár B., Lesznyik K., Légrádi Á. (liberó), csere: Bognár Á., Kovács R., Gellén M., Pap J., edző: Domokos L., Marko G.,
Csapatunk egy percig nem hagyott kétséget afelől, hogy ki nyerheti ezt a mérkőzést. Technikailag jól képzett csapat benyomását keltette a Dunaújváros, de fizikálisan magasan az ellenfele fölé nőtt a ZTE. A második játszmában is magának tette kissé izgalmassá az eredményt a hazai csapat, miután belement pár könnyelmű megoldásba. Összességében biztos hazai győzelem született.
Galéria a képre kattintva!
Domokos Lajos: -Ráhangolásnak jó volt az első két bajnoki mérkőzésünk, de úgy gondolom, hogy nem ezek voltak az igazán mértékadók. Biztos, hogy a rázósabb meccsek ezután következnek, de minden sikernek örülünk, hiszen újabb értékes pontokkal lettünk gazdagabbak.
2018. október 8. ZTE RK