Híreink

Dala Bernadett klubunk új elnöke

Dala Bernadett klubunk új elnöke

2021. május 02.

Márciusban nagy veszteség érte bennünket elnökünk elvesztésével.  Merth Attila halála nagy űrt hagyott a klub életében. Az elnöki pozíciót a továbbiakban Dala Bernadett látja el. 

Miként alakult az elmúlt időszak? Mennyire kellett átalakítani a klub működését?
-Attila távozása mindannyiunkat megrendített. Bíztunk benne, hogy az új csarnokban még együtt szurkolhatunk a csapatainknak. Az elmúlt négy év szoros együttműködése alatt sokat tanultam tőle. Előrelátó ember volt, jó alapot biztosított a jövőbeni működéshez. Mivel márciusban a bajnokság közepén tartottunk, a folytatásról hamar kellett dönteni. A közgyűlés megválasztott az egyesület elnökének. A Klubnak szinte a kezdeket óta tagja vagyok, ismerem a fejlődésének útját és irányát. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy a csapatmunka nem csak a pályán fontos, ezért szakmai oldalról az edzőkkel szorosabb együttműködésre törekszem. Számítok a tapasztalatukra, tudásukra.

Mióta dolgozol a klubnál, milyen szerepet töltöttél be eddig?  
-A Klubhoz 2012-ben csatlakoztam. Először a strandon próbáltam ki a sportot, majd ősztől a női teremröplabda csapatban játszottam.
A 2011-es induláshoz képest jelentősen nőtt a taglétszám, ezzel együtt a működési, tervezési feladatok is. Attila tudott közgazdasági végzettségemről, így 2014-ben felkért az egyesület pénzügyi feladatainak ellátására, 2017-ben pedig gazdasági alelnökké választottak. 2021 márciusától töltök be elnöki funkciót.

Elnökként, mik a legfontosabb feladatok és célok, amiket szeretnél megvalósítani, elérni?

-A Klubnak erős az utánpótlás bázisa. 11 éves kortól már országos bajnokságokon indítunk csapatokat. Ezt továbbra is fenn szeretném tartani és bővíteni. 
A közeljövőben megvalósítandó célom, hogy folyamatossá tegyem a korosztályos csapatok bajnoki szereplését. Női ágon a 2021/2022-es szezonban nagy valószínűséggel sikerülni is fog, azaz U13-tól U19-ig részt tudunk venni az MRSZ bajnokságain. Kerek akkor lesz a történet, ha a felnőtt női csapat is elindul a Nemzeti Bajnokságban, ez utóbbi szponzorfüggő, a lelkesedés és a tudás megvan. NBII-es férfi csapatunk az idei bajnokságban is remekül szerepel. Bízom benne, hogy ez a siker ösztönzőleg hat a fiatalokra. Következő évi bajnokságban két csapattal szeretném biztosítani az utánpótlásukat. Bővíteni szeretném a Klubot strandröplabda szakosztállyal. Minden nyáron három fordulós strandröplabda bajnokságot szervezünk, melyre az egész országból érkeznek versenyzők. Ismerve a résztvevőket és a sportolóinkat, látok lehetőséget abban, hogy sikereket érnénk el országos szinten is. Hosszútávon szeretnék olyan egyesületet felépíteni, ami az utánpótlás nevelésre fókuszál, nem mellőzve a felnőtt csapatbéli szereplést. Fontos, hogy legyen a fiatalok előtt cél, akár az, hogy bejussanak a „nagy” csapatba. Azt a szemléletet szeretném kialakítani, hogy legyenek büszkék arra, a Zetében kezdték. Legyen jelentősége az országban annak, ha nálunk nevelkedik egy sportoló.

Mennyire biztosított az edzés lehetősége a különböző korosztályú csapatoknak?

-Jelenleg heti két edzést tudunk biztosítani minden csapatunk számára. Míg a tavalyi évben jellemzően iskolákban béreltünk termet, a korlátozások rákényszerítettek minket új utak keresésére. A helyzetünket megkönnyítette, hogy az Ostoros Csarnok átadása megtörtént, valamint a Sportcsarnok is biztosít számunkra edzéslehetőséget.

2021. május 2. ZTE RK

JÁTÉKOSOK

KÖZÖSSÉG