Híreink

Egy győzelem és egy vereség

Egy győzelem és egy vereség

2018. február 13.

A Dunántúli Női Röplabda bajnokságban a házigazda szerepét töltöttük be az elmúlt hétvégén. A lányok ellenfele a Szombathely A és a Sopron csapatai voltak. 

ZTE NRK– Szombathely 3-0 (22, 19, 13)   

ZTE NRK: Penzer Lili, Gál Juci, Domokos Fanni, Szalai Vivien, Gazdag Czinder Anikó, Kristály Kriszta, csere: Sárosi Norberta, Bedő-Tálos Fruzsina, Lukács Anita, Andris Krisztina, Pete Vanda, Horváth Alice, edző: Tomanóczy Tibor 

Az első mérkőzésen a Szombathely ellen, az első játszmában jól kezdtünk, majd elhúzott a vendégcsapat, de a lányok fegyelmezett játékkal 16 pontnál beérték a vasiakat és nagyon figyelmes játékkal, szoros küzdelemben megnyerték az első szettet. A második játszmánál, azt gondolták a lányok könnyebb lesz, mint az első, de nem ezt történt. Ismét elhúzott a Szombathely, de több jó nyitás és remek ejtések, sáncok, jó megoldások után beértük ellenfelünket és sikerült remek hajrával és koncentrációval megnyerni a második játszmát is. A harmadik játszma nem hozott különösebb meglepetést, ugyanis végig csapatunk akarata érvényesült és simán 13-ra nyerték a lányok a játszmát és a mérkőzést. 

Második mérkőzésen úgy látszott kívülről, hogy a vasiak feladták és így a Sopron könnyed játékkal nyert 3-0-ra. Sopron - Szombathely 3-0 (14, 8, 12)  

A torna utolsó mérkőzését a két győztes csapat vívta. 

ZTE NRK– Sopron 0-3 (-18, -9, -18)

ZTE NRK: Penzer Lili, Gál Judit, Domokos Fanni, Szalai Vivien, Gazdag Czinder Anikó, Kristály Kriszta, csere: Sárosi Norberta, Bedő-Tálos Fruzsina, Lukács Anita, Andris Krisztina, Pete Vanda, Horváth Alice, edző: Tomanóczy Tibor 

Sajnos a lányokon kiütközött, hogy nincsenek felkészülve a sorozatmérkőzésekre. Nem tudtak megfelelő ellenállást kifejteni a rutinos Soproniak ellen, akik nagy rutinnal és okos játékkal megnyerték a mérkőzést. 

Tomanóczy Tibor: - Gratulálok a csapatnak az elért eredményhez. Nagyon vissza akartunk vágni a Szombathelynek, ami sikerült is. A lányok végig betartották a megbeszélteket, így nyerni tudtak. Sajnos elfáradtak a Sopron elleni mérkőzésre, főként fejben és nem tudtak annyira koncentrálni és a megbeszélteket sem tudták hozni. Ettől függetlenül elégedett vagyok a látottakkal. Van még min dolgozni. Ezt tesszük. 

A ZTE NRK együttesének ez volt az idei szezonban az utolsó hazai fellépése.  A következő forduló március 25-én Sopronban lesz, ahol a megpróbálnak a lányok visszavágni a házigazdáknak. 

2018. február 13. ZTE RK 


 

JÁTÉKOSOK

KÖZÖSSÉG