Győrben rendezték meg az U15-ös leány röplabda OGYB középszakaszának következő fordulóját. Ezen a napon a bonyhádi és a székesfehérvári csapattal mérkőztünk meg.
Az első játékban bizonytalanok voltunk, mind a nyitások, nyitásfogadások, mezőnyözés terén. A második játszmára feljavultunk, pontosabban nyitottunk, jók voltak a fogadások, így nyertük is ezt a szettet. A harmadik játékban magabiztosan játszottunk, szinte nem is volt hibánk. A negyedik játszmában a lányok érthetetlen módon megtorpantak, az addig jól bevált megoldásaink nem sikerültek, így szoros küzdelemben, de elveszítettük. A döntő játékban már az ellenfél volt lélektani előnyben, végig az eredmény után „futottunk”. A rövidített szettet sikerült ugyan meghosszabbítanunk, de szoros küzdelemben elveszítettük.
ZTE RK- Petőfi Bonyhád 2:3 (20:25; 25:20; 25:17; 22:25; 18:20)
A fehérvár elleni mérkőzésen az ellenfél két szoros játékban tett előnyre szert. A harmadik játszmában magunkra találtunk és magabiztosan nyertük. A negyedik játékban fogcsikorgató küzdelemben minimális előnyünket megtartva sikerült nyerni. A döntő ötödik szettre a lányok fizikálisan és mentálisan is elfáradtak, így a tisztességes helytállás ellenére is vereséget szenvedtünk.
MÁV Előre Röplabda Akadémia 2 – ZTE RK 3:2 (25:21; 25:23; 13:25; 24:26; 15:11)
A játék képe alapján az ellenfelek jobbak voltak mind mezőnyjátékban, mind a támadások pontos befejezésében. Csapatunk minden tagját dicséret illeti a megalkuvás nélküli küzdelemért, az odaadó játékért.
A két szoros vereség után nem tartozik Győr a kedvenc városaink közé.
A csapat tagjai: Bálint Anna, Farkas Fanni, Horváth Anna, Horváth Zsóka, Iványi Virág, Kiss Boglárka, Komády Zsófia, Péter Eszter, Szekeres Napsugár, Tóth Mira Kincső. Edző: Czigány Judit
2020. február 14. ZTE RK