A hétvégén kezdődik a férfi NB II-es röplabda szezon, amelynek a csapatunk már évek óta tagja. A Domokos Lajos irányította együttesünk az elmúlt esztendőben a dobogó harmadik fokáig jutott és ezt az eredményt idén is megcélozzuk.
-Augusztustól zajlik a felkészülés. Úgy kezdtük el a munkát, hogy még nem tudtuk mikor kezdődik a szezon- tájékoztatott a vezetőedző.
Amatőr csapat lévén minden lehetőséget kihasználunk a fejlődésre és az előrelépésre. Szeptemberben hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg a csapat korábbi játékosáról elnevezett Horváth Csaba emléktornát, segítve ezzel a felkészülését a fiúknak. Domokos Lajostól a csapat körüli változásokról is érdeklődtünk:
- Szerencsére a csapat magja évek óta együtt van, így az állandóságra építhetünk. A kerethez csatlakozott Szombathelyről Göczi Roland, aki abszolút erősítésnek számít. A másik új szerzemény Körösi Csaba, aki Sümegről tenné át a székhelyét Zalaegerszegre, de a klubja nevelési költséget kér, amiben még egyezetés folyik. Ugyanakkor távozott Kiss Gergő, aki tavaly is csak beugróként szerepelt a csapatunkban.
A vezetőedző elmondta még, hogy az utánpótlásból sikerült néhány fiatalt a felnőttekhez vinni. Közülük Tompa Dávid azonnal bevethető és rajta kívül 2-3 fiatallal számolhatnak még, aki még ebben a bajnokságban bemutatkozhat. A játékoskeret változásán túl a bajnokság is évről évre módosul a csapatok száma miatt, másrészt ennek okán a lebonyolításban. Az idei szezonra öt csapat nevezett, az egerszegiek mellet a Nyíregyháza, a Győr, a Székesfehérvár és a Szeged. A tavalyi mezőnyből a Szombathely és a Somogyjád visszalépett.
Csapatunk november 12-13-án Szegeden kezdi a szezont,amelyet tornarendszerben rendeznek és így minden fordulóban minden csapat játszik mindenkivel.
2016. november 11. ZTE RK