Lezárult a 2021/2022-es termi röplabda szezon. Klubunk évzáró ünnepséget tartott az Alsóerdei Azálea házban, mely egyben éremátadó is volt. Az eseményen részt vett Balaicz Zoltán városunk polgármestere.
A rendezvényen Tomanóczy Tibor, a klub elnökségének a tagja köszöntötte az sportolókat, edzőket, vezetőket és a meghívott vendégeket. Rövid visszatekintőjében elmondta, hogy az elmúlt bajnoki évben a női és a férfi felnőtt csapat az NB II-ben szerepelt. Utánpótlás csapatok a különböző korosztályos versenyeken képviselték az egyesületet. Kiemelte, hogy az elmúlt évek jó sorozata nem szakadt meg, hiszen nem maradt a klub érem nélkül. Czigány Judit edző csapata harmadik lett az U15-ös korosztályban.
Az elmúlt bajnoki évet a klub elnöke, Dala Bernadett értékelte.
-A 2021/22-es bajnoki évadot leginkább egy számokban tudnám bemutatni. Két évvel ezelőttihez képest 23%-kal nőtt az igazolt versenyzők száma. Ez a nagymértékű növekedés annak is köszönhető, hogy edzőink jó munkát végeznek, egyre többen szeretnének röplabdázni, és egyre jobb eredményeink is vannak. Összesen 86 versenyengedéllyel rendelkező játékosunk volt ebben a bajnokságban. Ennek 50 százaléka 15 év alatti, ami biztos utánpótlást jelent számunkra, ami a jó munka alapja is egyben. Az egyesület 10 éves fennállása óta a mögöttünk hagyott szezon különleges volt, mivel a legtöbb versenyengedéllyel rendelkező játékossal, és a legtöbb csapattal szerepeltünk a bajnokságokban. Összesen két felnőtt és öt utánpótlás csapat versenyzett hétről- hétre, valamint ez a bajnokság volt az első az egyesület életében, amikor felnőtt női csapatot tudtunk indítani az NB II-ben- mondta Dala Bernadett. Hozzátette, hogy az infrastruktúra terén nagy előre lépésre számíthatunk a következő évben, mivel az egyesület beadott egy pályázatot a Liszt Iskola tornatermének felújítására, és ezt 60 millió forint értékben el is fogadták. Ehhez a projekthez az önkormányzat is hozzájárult.
Dala Bernadett zárásként elmondta, a nyár beköszöntével a termeket elhagyják a csapatok, és a strandra költözik a sportág, hiszen idén is rendez a klub röplabdatábort, valamint a háromfordulós strandröplabda bajnokság is hamarosan indul.
- Büszkék vagyunk a klubra, hiszen annak idején, az alapításkor talán nem is gondoltuk volna azt, hogy ilyen szép eredményeket tudnak majd érni, és vissza tudják hozni a régi sporthagyományokat. Az utánpótlás-nevelésben résztvevők számának növekedése, az eredmények magukért beszélnek és mindenképpen elismerésre méltóak. Éppen ezért nem is volt kérdés, hogy amikor a közgyűlés tárgyalta azt a fejlesztési elképzelést, amit az elnök asszony eljuttatott hozzánk, akkor azt egyhangúan támogatta a város közgyűlése. Nem csak az alaptámogatást adtuk meg, hanem a város vállalta a 2,5 millió forintos tervezési költséget és további fél millió forintot biztosított a további engedélyezéshez kapcsolódó költségekhez. Közösen együttműködve, a szükséges TAO forrásokat megszerezve, tulajdonképpen néhány nap alatt az első összeg már a számlán is volt. Így semmi akadálya annak, hogy a Liszt-Iskola tornatermében elkezdődjön a munka, amelynek eredményeképpen valóban egy olyan tornacsarnokkal rendelkezhetünk majd, amely a röplabdának és az utánpótlás-nevelésnek egy fontos bázisa lehet- mondta köszöntőjében Balaicz Zoltán.
Az évértékelő ünnepség végén az éremátadás következett. A Czigány Judit edző által irányított csapat, a dr. Kotsics Attiláné U15-ös Országos Gyermek Bajnokságban az előkelő harmadik helyen végzett. Az érmeket Balaicz Zoltántól vehették át a játékosok. Az érmes csapattal a következő idényben is Czigány Judit foglalkozik majd.
Az egyesület elnökségének döntése alapján, ettől az évtől díjjal ismerjük el a legjobb utánpótlás lány és fiú játékost és a legjobb edzőt. Ebben a szezonban a lányoknál Péter Eszter érdemelte ki az elismerést, aki 40 utánpótlás és 9 felnőtt mérkőzésen szerepelt. A fiúknál Major Barnabás kapta a díjat, aki 10 utánpótlás és 18 felnőtt találkozón szerepelt. A legjobb edzőnek járó elismerést Czigány Judit vehette át.
A rendezvény hivatalos részét követően a Czigány Juditot köszöntötte a csapat egy tortával, valamint Dala Bernadettnek is megköszönte a közösség egy remek ajándékkal a munkáját.
2022. június 12. ZTE RK