Híreink

Fontos győzelem Szombathelyen

Fontos győzelem Szombathelyen

2021. február 02.

Közel két hónap elteltével folytatódott az NB II-es férfi röplabda bajnokság alapszakasza. Csapatunk fontos meccset nyert meg a SZOESE vendégeként.  Felnőtt röplabdásaink szinte ott folytatták, ahol az elmúlt év decemberében félbehagyták. Akkor is a Szombathely volt az ellenfél és most is, annyi különbséggel, hogy most a mi látogattunk Szombathelyre.

SZOESE: ZTE RK 1:3 (21,24,-22,24) 
Szombathely, Egyetemi csarnok, zárt kapuk mögött, Jv: Barabás, Őri

ZTE RK: Horváth H., Horváth R., Koós K., Molnár B., Szabó G., Gyenes Z., csere: Karamán Á. edző: Domokos Lajos és Markó Gábor 

Szűk játékoskerettel érkeztünk a vasi megyeszékhelyre, de ez a mutatott játékunkon nem látszott. Rögtön a találkozó elején magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és a megszerzett előnyt végig tartottuk az első játszmában. A második játékrészben is tartott még a lendület, egészen 20:16-ig, de egy rossz megoldás hosszabb üzemzavart okozott, és a hazaiak 21:24-nél játszmalabdához jutottak. Ekkor szinte a semmiből támadtak fel a fiúk, és három szettlabda hárítása után már mi voltunk előnyben, és nem hibáztunk. A harmadik szettben 20 pontig volt együtt a két csapat, de most a hazaiak jobban koncentráltak a végén és szépítettek. Az utolsó szettben kiütközött csapatunknál a rövidebb pad és 22:22 után a hazaiak újból játszmalabdához jutottak. Domokos Lajos időt kért, ami jó döntésnek bizonyult, hiszen ezek után már csak mi szereztünk pontot, és ezzel megnyertük a mérkőzést.

Domokos Lajos: - Hatalmas tettnek tartom a csapat részéről, hogy ilyen hosszú kihagyás után -igaz, némi hullámvölggyel-, de tudták hozni ezt a fontos meccset. Két játszmában is kiénekeltük a sajtot a Szombathely szájából, ami nagy lelki erőről tesz bizonyságot. Örömmel tölt el, hogy ilyen pozitív előjelekkel vághatunk neki a Győr elleni csoportrangadónak.

2021. február 2. ZTE RK 

JÁTÉKOSOK

KÖZÖSSÉG