No nem az ismert rock zenekar, hanem egy elhalasztott bajnokit pótol csapatunk vasárnap délután az Ostoros Károly csarnokban. Ellenfelünk a Dunaújváros SE Röplabda Akadémia csapata lesz. Ellenfelünk soraiban található Tomanóczy Tibor fia, aki már most magasabbra nőtt, mint az édesapja. A vendégek kispadján pedig az egykor Zalaegerszegről indult, jelenleg a DSE kispadján és a válogatottnál is tevékenykedő apuka ül. Ami még biztos, hogy a nagypapa, vagyis id. Tomanóczy Tibor is megnézi a család többi tagjának szereplését, aki női csapatunkat irányítja.
Az 1951-ben alapított egyesület férfi röplabda-szakosztálya 1984 óta tagja megszakítás nélkül az NB I-nek. A dunaújvárosi mérkőzésen igaz kikaptunk, de megnehezítettük az NB I-ben nevelkedő fiatalok dolgát. A vasárnapi összecsapáson szeretnénk ismét jó mérkőzést játszani a DSE-vel és lehetőség szerint nyerni is. Mindez függ attól, hogy a fiúk mennyire tudták átmenteni győri formájukat és a vendégek milyen kerettel érkeznek.
2018. március 16. ZTE RK