Híreink

Ismét szoros csatákat hozott a röplabdaforduló

Ismét szoros csatákat hozott a röplabdaforduló

2016. március 31.

A röplabda NB II-es bajnokság zalaegerszegi fordulójában a ZTE RK, mellett a Szeged és a Győr csapatai küzdöttek a bajnoki pontokért. A kétnapos torna első meccsnapján a hazaiak és a Szeged is győzött. A szenvedő fél a Győr csapata volt mindkétszer. 

ZTE RK – SZESE Győr 3:2 (11;-16; 22;-21; 13)
Zalaegerszeg, Ostoros Károly Csarnok
JV: Őri Attila, Prukner Tibor

ZTE RK: Kiss, Németh, Molnár, Koós, Gyenes, Horváth D. csere: Markó, Dibusz, Bognár, Kovács, Horváth R., Légrádi – liberó,  edző: Domokos Lajos

Az idei bajnokság a körbeverésekről szól és éppen a fent említett együttesek jeleskednek ebben. Csapatunk a nyitómeccsen a Győr ellen kezdett. Mindjárt az első szettet simán hozták  a fiúk, majd visszaesett a játékuk és a másodikat elvesztették. Hullámzó volt a játék, de mindkét csapat nagyon akarta a győzelmet. A győriek nagy csatában 2:2-re hozták a mérkőzést és következhetett a rövidítés, amelyben már nem volt pardon és a ZTE nagy akarással megnyerte a mérkőzést. A nap másik mérkőzése is szoros csatát hozott, ahol a Szeged 3:2-re legyőzte a Győrt. 

SZTE EHÖK SE – SZESE Győr 3:2 (17;-24; 14;-23;9) 

A forduló zárónapján a két győztes találkozott az Ostoros Csarnokban. A tavalyi bajnok és az idei szezonban is jelenleg listavezető Szegedi Egyetemi csapat ellen jól kezdett a ZTE és az első játszmát vesztett pozícióból, többszöri szegedi játszma labdát hárítva, óriási csatában 29-27-re megnyerték. A második szettben visszavett egy kicsit a hazai csapat és a Szeged egyenlítetett. A harmadik szett ismét a hazaiaké volt és a negyedikben közel álltak a győzelemhez, de sajnos sérülések miatt felforgatott csapat nem tudott ugyanabban a ritmusban játszani és ezt a Szeged kihasználta és megfordította a találkozót. A végén szoros végjátékban ismét rövidítésben győztek az egyetemisták. 

SZTE EHÖK SE – ZTE RK 3:2 (-27,15,-20, 8,-15)

A ZTE RK továbbra is a negyedik a tabellán, de a fiúk szeretnének a szezon végére a dobogóra is felérni. A következő fordulót április 2-án ismét Zalaegerszegen rendezik. 

pity

JÁTÉKOSOK

KÖZÖSSÉG