Sopronban folytatódott a Női Dunántúl Bajnokság, ahol a női csapatunk a Győr RC és a Sopron ellen játszott. Első mérkőzésüket a Győri RC ellen vívtak a lányok.
ZTE RK-Győri RC 3:0 (16, 17, 21)
Jól indult a mérkőzés, az első játszmában jó nyitásokkal mindjárt az elején megléptünk. Ezt követően 7-1 után egy kicsit fellángoltak a győriek, de csak megközelíteni tudták lányainkat. Ismét jó sorozatot kaptunk el és nyolc ponttal ellétünk a Győriektől. Az eredményt tartva simán nyerték a lányok az első játszmát 25-16-ra. A második játszmát a Győr kezdte jobban, az elején megléptek a lányokat, de egy időkérés felrázta a csapatot. Átvettük a játék irányítását nem engedve az ellenfélnek a felzárkózás (25-17). Következett a harmadik játszma, ahol a lányok nem koncentráltak eléggé és igy fej-fej mellett haladva szerezték a pontokat. A győriek többször ejtésekkel hozták zavarba csapatunkat. Ismét az időkérés hozta meg a játékban a változást. A lányok elhúztak 2 ponttal, de a Győr még ekkor egyenlített, de végül a nagyobb koncentráció hozta meg a győzelmet csapatunknak (25-21).
A második találkozón a Sopron volt csapatunk ellenfele.
ZTE RK-Sopron 3:0 (9, 12, 9)
Tomanóczy Tibor edző változtatott a felálláson, hisz a Sopron csapata gyengébb játékerőt képvisel. Jól kezdtek a lányok és egy pillanatra sem engedtek ki. Nagyszerű nyitásokkal és támadásokkal 25-9- re nyerték az első játszmát. A második játszma is jól kezdődött, végig vezetve jó nyitásokkal fogadásokkal biztosan nyerték a szettet a lányok 25-12 re. Következett a harmadik játékrész, ahol Tomanóczy Tibor azt kérte a csapattól egy percre se engedjenek ki és fegyelmezetten játszanak. Amit a lányok be is tartottak és egy pillanatra magabiztosan nyerték a harmadik játékot is és így a mérkőzést (25-9). re.
Tomanóczy Tibor edző: - Jól sikerült a hétvége! A lányok betartva az utasításokat, jól játszottak. Elégedett vagyok a mutatott játékkal, de a Szombathely A csapata ellen többet kell majd nyújtani. Gratulálok a csapatnak, mindenki hozzájárult a sikerhez.
A mérkőzéseken szerepelt játékosok: Gál Juci, Pete Vanda, Molnár Blanka, Salzmann Szilvia, Lukács Anita, Szabó Zsófia, Péter Eszter, Penzer Lili, Kristály Kriszta, Radóczi Laura.
A Következő forduló Április 19-én lesz Zalaegerszeg, az Apácai ÁMK-ban, ahol a Szombathely A, és a PEZ Győri DRC lesz csapatunk ellenfele. Nagyon izgalmas mérkőzésekre van kilátás, hiszen ezen múlik majd, ki nyeri a bajnoki címet.
2020. március 3. ZTE RK