Híreink

Két győzelemmel zártuk a zalaegerszegi fordulót

Két győzelemmel zártuk a zalaegerszegi fordulót

2019. március 22.

A hölgyek Dunántúl –Bajnokságában zalaegerszegi fordulót rendeztünk. Ellenfeleink a Szombathelyi RSE A és a Győri DRC Apok csapatai voltak. 

A nyitó mérkőzésen a szombathelyi csapat ellen kezdtek a lányok. Nagyon jól indult a mérkőzés, igaz 8-8-ig együtt haladtak a csapatok a pontszerzésben. Sikerült a lányoknak pontosítani a játékukon és nagy különbséggel megnyerték a szettet (25-13).

Úgy nézet ki sima lesz a mérkőzés, de mintha valami megváltozott volna a második játszmában és pont a fordítottja történt, mint az első játékban. A vasiak irányították a játékot és nyertek 25-12-re. Következett a harmadik játszma, ahol ismét felébredtek a lányok és jó játékkal nyertek 25-14 re. Következett a negyedik játékrész, ahol szinte az történt, amit a Szombathelyiek akartak. Sok nyitásfogadási hiba és gyenge mezőnymunka jellemezte a hazai csapatot. Az időkérések sem segítettek a csapaton,  így elvesztették a játszmát 25 – 6-ra. A mindent eldöntő rövidítésben nagyon jól kezdtek a lányok és 7-4-re elhúztak. A vendégeknek sikerült rendezni a soraikat és a forduláskor már ők vezettek 8-7-re. Csapatunk újra összekapta magát és újítani tudtak a lányok és 15-10_re hozták a szettet és 3:2-re a mérkőzést. 

Tomanóczy Tibor:- Nagyon jó összecsapást láthatott a kilátogató közönség. Igaz sok hiba is előfordult a játék során mindkét csapat részéről, de nagyon izgalmas, fordulatokban gazdag közönségcsalogató játékot láthattak a nézők. Látszott, hogy mindkét csapat nagyon győzni akar, ezért is csúszott hiba gyakran a játékba.  

Egy meccs pihenő után következett a Győri DRC Apok csapata, ami különösebb izgalmakat nem hozott. Tomanóczy edző szinte végig a cserejátékosokat játszatta,  így is sikerült nyerni a csapatnak 3 : 0 –ra   (25-11, 25-14, 25-14). 

Győzelmével női csapatunk továbbra is veretlenül vezeti a Dunántúl Bajnokságot Már csak a záró forduló van hátra május 8-án Győrben, ahol a Győri RC és a Győri DRC Révai lesz a lányok ellenfele. 

Tomanóczy Tibor:- Bízunk a jó folytatásban és szeretnék megnyerni a bajnokságot, ha lehet veretlenül. Igen izgalmasra sikeredett a Szombathelyiek elleni mérkőzés. Azt hiszem a lányok megérezték a szép napsütéses időt és ezért történhetett az, hogy mindkét csapat ilyen rapszodikus játékot mutatott be. Szerencsére mi azért jobban tudtunk összpontosítani és megnyertük ezt a nagyon fontos mérkőzést. Gratulálok a lányoknak, hisz mind a két mérkőzést hozták és a kritikus időben azért tudtak figyelni.

A fordulóban szereplő játékosok: Salzmann Szilvia, Penzer Lili, Domokos Fanni, Kristály Krisztina, Péter Eszter, Pete Vanda.

Szép volt lányok 

2019. március 22. ZTE RK 

JÁTÉKOSOK

KÖZÖSSÉG