Október végén Budapesten kezdte el az idei szezont "fiatalabbik" U15-ös lány csapatunk a IV. osztályban. A szövetség tavaly több hiányosságot tapasztalt pár helyen a szervezésnél, ezért úgy döntött, hogy központilag rendezik ezeket a tornákat. Így az a helyzet állt elő, hogy egy nap négy mérkőzést kell játszani, szerencsére csak kettő nyert szettre. A nap végére így is elég fárasztó a csapatoknak, hiszen sok a várakozási idő egy-egy mérkőzés között (4 pálya, 17 csapat). Csapatunk ennek ellenére sikeresen helyt állt, és 2 győzelemmel és 2 vereséggel az ötödik helyen végzett!
Az eredmények:
VESZPRÉM RK : ZTE RK FEHÉR 0:2 (13,15)
ZTE RK : VITÁL SPORT 0:2 (-6,-12)
ZTE RK : ÉDRA TATA 0:2 (-15,17)
SOPRONI FAC : ZTE RK 0:2 (0,0)
A csapat tagjai: KOZMA-BOGNÁR J, KASZÁS K, SEBESTYÉN E, NÉMETH I, NÉMETH B, KISS K, VÖRÖS D, SEBREK ZS, PAPP CS, KOVÁCS A, KOVÁCS L, KOVÁCS K,
Domokos Lajos edző: Sikeresen átestünk a tűzkeresztségen. A lányok először játszottak tétmérkőzést 6-6 ellen ilyen méretű pályán. Ennek ellenére jól helyt álltak, sőt volt több jövőbe mutató akciónk is. Az azért látszott, hogy melyik csapat tölti a második idényét ebben a korosztályban. Láttuk, hogy miben tartanak előttünk, mi az, amit még sokat kell gyakorolnunk. Köszönöm a hozzáállását Mindenkinek ehhez a hosszú naphoz!
A hétvégén pedig már a második fordulót rendezték, szintén Budapesten.
2024. november 20. ZTE RK