Híreink

Megerősödve készülünk az NB II-es rajtra

Megerősödve készülünk az NB II-es rajtra

2017. szeptember 18.

Férfi csapatunk az elmúlt NB II-es szezonban az ötödik helyen végzett, amelyben sok sérülés hátráltatta a csapatot a munkában. A nyáron már új reményekkel és célokkal vágunk neki a munkának.

-A felnőtt csapat az utolsó strandröplabda fordulót követően elkezdte a termi edzéseket. Az utánpótlás csapataink pedig az iskolakezdést követően álltak munkába. A férfi csapatunk, hasonlóan az U19-es együttesünkhöz az NB II-ben szerepel idén. Női felnőtt csapatunk a Dunántúl bajnokságban szerepel, míg újdonságként mini (U13) csapatunk is lesz, akik a lány és a vegyes bajnokságban játszanak majd- tájékoztatott Merth Attila a klubunk elnöke.  

A keret szinte baráti társaságnak is mondható, mivel évek óta játszanak együtt a fiúk. Ebben az idényben viszont visszatérők és új játékosok is érkeznek a csapathoz. 

-Két játékosunk hagyta el a klubot továbbtanulás miatt, az egyikük Dibusz Márkó, aki Győrben folytatja tanulmányait, Tompa Dávid pedig Skóciában tanul tovább. Idén is sikerült megállapodnunk a szombathelyi Göczi Rolanddal, valamint visszajött a csapathoz Kiss Gergely is, aki az egyik legfontosabbat a feladó posztot tölti be. A nyár egyik legnagyobb igazolása számunkra a több NB I-es klubot is megjárt (Sümeg, Kaposvár) Lesznyik Károly, aki óriási erősítést jelent a számunkra. Sérülés miatt az elmúlt évet kihagyó Bognár Ákos is visszatér és az edzőnk Domokos Lajosnak a fia Ádám is a csapatunkat erősíti ebben az idényben. Van még egy érkezőnk, aki külföldről tér majd haza, de az ő kiléte legyen még titok, de a neve hallatán nagyon sokan felkapják majd a fejüket. 

Az elnök elmondta, hogy ebben a kiírásban nem az U21-et írja elő a szövetség, hanem az U19-et, ami számukra szerencsésebb, mivel a középiskola után már nehéz itt tartani a fiatalokat Zalaegerszegen.

-Az utánpótlásunkban a Liszt Iskola jelenti a bázisunkat, mivel a legtöbb edzést ott tartjuk. Szebeni Péter fogja össze az utánpótlás korosztályainkat, míg a lányoknál Tomanóczy Tibor készíti fel a csapatot a bajnokságra. A szövetség a területi bajnokságokat is az égisze alatt szeretné tudni, így a nívója is növekedni fog ezeknek a sorozatoknak. 

Minden évben változik az NB II-es bajnokság lebonyolítása, ez az idei szezonban sem lesz másképp. Merth Attila elmondta, hogy számunkra sosem feküdt a torna rendszerű lebonyolítás, mivel a játékosok számára mind fizikálisan, mind mentálisan megterhelő volt. Egy hétvégén négy mérkőzést is kellett játszaniuk 

-A Röplabda Szövetség az idei szezonban keleti és nyugati csoportra osztotta az NB II-őt. Ezt úgy tudta megoldani, hogy az első osztályú együttesek junior csapatait kötelezte a másodosztályú indulásra, akik így az alapszakaszukat nálunk játsszák le. Ezzel a döntéssel a bajnokság színvonala is emelkedhet, hiszen több utánpótlás válogatott játékossal is találkozhatunk majd a mérkőzések során. 

A ZTE RK ellenfelei a Győr és Szombathely mellett a Sümeg, a DSE, Felsőváros MÁV Előre, a Pénzügyőr, a Kaposvár és a PTE –PEAC csapatai lesznek. 

Júliustól TAO-s sportág lett a röplabda, ami nagy lehetőséget jelent a vidéki kluboknak is. 

-Örülünk, hogy hatodikként a röplabda is bekerült a látványsportágak közé. Ebben most a vezetőségnek és a gazdasági kollégáknak van nagy munkája. Mivel a hivatalos bejelentés csúszott, így kevés időnk maradt a pályázatunk leadására. Ezután pedig a tátogóinkat kell majd megkeresni és feltölteni a TAO keretünket. Ezt elsősorban az utánpótlás csapataink fejesítésére lehet elkölteni (mez, edzés lehetőség, eszközök beszerzése). Számukra egy jó lehetőség ez, hogy az edzőinket, akik sok éven át szinte társadalmi munkában végezték a munkát, számukra egy kis ellenszolgáltatást tudunk majd biztosítani ebből a keretből. A TAO pályázatban nagyon sokat segít Dala Bernadett, aki szinte éjjel-nappal dolgozik a megvalósításon. 

Merth Attila elmondta továbbá, hogy Domokos Lajos maradt a férfi csapat edzője, de ettől az évtől Markó Gábor vezeti, majd a szakmai munkát vezetőedzőként az egyesületnél. A csapat mellett Fodor-Zsálek Andrea fizioterapeuta segíti a klub munkáját az erőnlét és állóképesség fejlesztésében,esetleges sérülések utáni rehabilitációban. Remélik szakmai munkájával eredményesebben és sérülésmentesen vesznek részt a csapatok a bajnokságban.

Az első fordulóban mindjárt hazai pályán kezd a ZTE RK. A szeptember 23-i mérkőzésen a Pénzügyőr SE junior csapatát fogadják 16 órától az Ostoros Károly Csarnokban. 

2017. szeptember 17. ZTE RK  

JÁTÉKOSOK

KÖZÖSSÉG