A harmadik fordulóban Székesfehérváron léptünk pályára. Szerettük volna folytatni győztes sorozatunkat, de sajnos ezen a napon nem tudtunk egyenletes teljesítményt nyújtani.
Felsőváros Székesfehérvár – ZTE RK: ZTE RK 3:1 (-26, 19, -17, -19)
Székesfehérvár, Férfi NB II, Nyugati csoport, 3. forduló
ZTE RK: Gyenes Z., Németh B., Horváth R., Koós K., Molnár B., Lesznyik K., Légrádi Á. (liberó), csere: Kiss G., Gellén M., Pap J., edző: Domokos L., Markó G.,
Már a bemelegítésnél feltűnt, hogy a hazai csapat milyen összehangoltan dolgozik együtt. Védekezésben sok reménytelen labdát sikerült visszajátszaniuk, és ezzel végig partiban tudtak maradni az első játszmában. Sőt! A vége nekik sikerült jobban, amit ha minimális különbséggel, de végül is megnyertek. A történtekhez tartozik, hogy csapatunk ebben a szettben 7! nyitást rontott, ami egész mérkőzésre is sok. Az idegeket borzolta pár kétes játékvezetői döntés is rendre a hazai csapat javára. Ezek után döcögősen indult a második szett is, de szerencsére nem tudott a hazai csapat ellépni, így 10:9-nél átvettük a vezetést, melyet folyamatosan növelve meg is nyertünk. Ezek után arra számítottunk, hogy tovább tart a lendület, de érthetetlen megtorpanás következett a vendégeknél, amit a Felsőváros rendre kihasznált. Tette a dolgát a csapat, de már csak felzárkózni tudtunk minden alkalommal, újabb szettet már nem sikerült nyernünk.
Domokos Lajos:- A mérkőzés egészét tekintve megérdemelte a győzelmet a hazai csapat, hiszen folyamatosan tudta hozni ugyanazt a teljesítményt, ami a ZTE-ről ma nem volt elmondható. Nyerhető meccset buktunk. Ha nem tudunk két órán keresztül odafigyelni arra, amiért a pályán vagyunk, akkor ez lesz a következménye.
A következő fordulóban szombaton a Penta Gödöllői Röplabda Club-hoz látogatunk.
2018. október 14. ZTE RK