Szombaton, hazai pályán folytatja szereplését a női csapatunk a Dunántúli Bajnokságban. Ellenfelünk a Szombathely A és a Sopron csapata lesz, akik ellen van mit törleszteni a lányoknak, hiszen tavaly kikaptak a Soprontól és az első fordulóban szoros mérkőzésen a Szombathely A csapatától is. Nagyon fogadkoznak a lányok, hogy szeretnék megnyerni mindkét mérkőzést és begyűjteni a bajnoki pontokat. Tomanóczy Tibor edző is azon a véleményen van, hogy sikeres lehet a hétvége. A lányok becsülettel készültek a mérkőzésekre és meglátása szerint is van esély mind a két mérkőzés megnyerésére. Minden érdeklődőt, szurkolót várunk szombaton a 10 órától az Ostoros Károly csarnokba rendezendő mérkőzésekre.
Mérkőzések tervezett sorrendje:
10:00 Zalaegerszeg – Szombathely A
11:30 Sopron - Szombathely A
13:00 Zalaegerszeg – Sopron
Hajrá lányok!
2018. február 9. ZTE RK