Híreink

Most rajtunk a sor

Most rajtunk a sor

2017. február 24.

Szombaton és vasárnap Zalaegerszegre költözik a férfi röplabda NB II-es bajnokság mezőnye. Ez összesen öt csapatot jelent, ahol mellettünk a Felsőváros MÁV Előre, a GLP SE, a SZESE Győr és az SZTE EHÖK SE mérkőzik meg egymással az Ostoros Károly csarnokban. A kuparendszerű lebonyolítás nem éppen fekszik a csapatunknak, de ennek ellenére próbáltak rendesen felkészülni az első idei fordulóra a fiúk. Házigazda révén nem is lehet más az elvárás a vezetőktől és Domokos Lajos edzőtől sem, mint javítani az eddigi mutatónkon. 

-Jelenleg az ötödikek vagyunk, és nagyon remélem, hogy a hétvégén ezen javítani tudunk és győzelemmel örvendeztethetjük meg a szurkolóinkat- tájékoztatott a vezetőedző. 

Az elmúlt időszak nem volt zökkenőmentes a felkészülést tekintve, mert apróbb sérülések és betegségek hátráltatták a munkát, de edzőnk szerint az akarati tényező nagyon erős a fiúkban és bizonyítani akarnak hazai pályán

A fiúknak nem lesz könnyű dolga, mivel az erőviszonyok alapján a Nyíregyháza és a Szeged erős csapatnak tűnik. Időközben a Fehérvár is erősödött, és a Győr mutatkozik a ZTE-hez hasonló csapatnak. A ZTE RK vezetői bíznak abban, hogy hazai pályán sikerül győzelmet, vagy győzelmeket szereznünk. 

Részletes program:

2017. február. 25.
10.00: ZTE RK – SZESE Győr
11.30: Felsőváros MÁV Előre – SZTE EHÖK SE
13.00: SZESE Győr – GLP SE
14.30: SZTE EHÖK SE – ZTE RK
16.00: SZESE Győr – SZTE EHÖK SE
17.30: GLP SE – Felsőváros MÁV Előre

2017. február. 26.
09.00: GLP SE – ZTE RK
10.30: Felsőváros MÁV Előre – SZESE Győr
12.00: SZTE EHÖK SE – GLP SE
13.30: ZTE RK – Felsőváros MÁV Előre

2017. február 24. ZTE RK

 

 

JÁTÉKOSOK

KÖZÖSSÉG