Kettős győzelemmel térhetett haza Győrből a ZTE Röplabda Klub női csapata a Dunántúl bajnokság legutóbbi fordulója után.
Első mérkőzésüket a Győri RC ellen játszották az egerszegi lányok. A mérkőzés úgy indult, ahogy szerették volna, hiszen mindjárt az elején elhúztak 4 ponttal és végi irányítva hozták 25-18-ra a szettet. A második játszmában is jó ritmusban játszottak a lányok és végig vezetve, simán nyertek 25-14-re. A harmadik játszma elején megsérült a feladónkk, Kristály Kriszta, ami egy kicsit megzavarta a csapatot és át kellett állniuk egy másik játékrendszerre. A játszmát végül szoros csatában a Győriek 26-24-re. A negyedik játszma is nagyon szorosra sikeredett, egyik csapat sem tudott meglépni a másiktól. A véghajrát jobban bírtuk és nyertünk 26-24 re, a mérkőzést pedig 3:1-re.
A második mérkőzésen is győri csapat volt a lányok ellenfele. A Győri DRC ellen jól indult az első játszma 17:17-ig együtt meneteltek a csapatok, innen még két pontot engedélyeztek a lányok a győrieknek és nyertek 25-19-re. A második játszmában már a cseréket is játszatta Tomanóczy Tibor edző, akik végig jól dolgoztak. A szett végén a győriek beleerősítettek és nyertek 25-23-ra. A harmadik játszmában újra a kezdők játszottak, de így is szorosra sikeredetett a végjáték, melyben 24:22-re még a Győriek vezettek, de jobban koncentrálva végül a ZTE nyerte a szettet 26-24-re. A negyedik játszmában felváltva vezettek a csapatok, de egyik csapat sem tudott meglépni a másiktól. A végét ismét jobban bírta csapatunk és 26-24-re nyertünk és végül 3:1-re hoztuk a mérkőzést is.
Tomanóczy Tibor: -Látszott a csapaton, hogy kezdik érezni az új játékot, öröm volt nézni a lányokat. Minden úgy történt, ahogy szerettük volna. Sajnos a sérülés kissé megzavarta a csapatot, de így is hozták mind a kettő mérkőzést.
Női csapatunk továbbra is veretlen a Dunántúl bajnokságban. A következő forduló március 17-én, Zalaegerszegen lesz a Szombathely A és a Győri DRC Apor ellen, ahol folytatni szeretnénk a győzelmi sorozatunkat.
A mérkőzésen szereplő játékosok: Bedő Fruzsina, Kristály Kriszta, Gál Judit, Penzer Lili, Salczmann Szilvia, Domokos Fanni, Pete Vanda, Kovács Klaudia, Kosztin Rebeka, Büki Boglárka, Farkas Fanni.
2019. február 14. ZTE RK