Híreink

Régen látott, magabiztos játékkal nyertünk az első fordulóban

Régen látott, magabiztos játékkal nyertünk az első fordulóban

2018. október 02.

Szombathelyen kezdte NB II-es férfi csapatunk a 2018/2019-es bajnoki idényt. A találkozót magabiztosan nyertük és több fiatal, köztük Papp József is bemutatkozhatott a felnőtt csapatban.

SZOESE Szombathely - ZTE RK 0:3 (17, 13, 7)  

ZTE RK: Gyenes Z., Németh B., Horváth R., Koós K., Molnár B., Lesznyik K., Légrádi Á. (liberó), csere: Gellén M., Kovács R., Kiss G., Pap J., edző: Domokos L. és Markó G.

Rögtön a mérkőzés elején magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és az utasításokat betartva higgadtan, pontos játékkal szereztük sorban a pontokat. Már a nyitások fogadásával is gondja akadt a hazai csapatnak, míg nálunk szinte az összes támadását ponttal tudtuk befejezni. Fokozatosan nőtt a különbség, amely a játszma végére nyolc pontosra duzzadt. A második szettben már azt is megtehettük magunknak, hogy edzőpárosunk kipróbáljon más összetételű csapatot is, de ez az eredményességen nem látszott meg. Sőt! Még nagyobb lett a különbség a két csapat között. Nyugodtan lehetett hozzányúlni olyan játékosokhoz is, akik most mutatkoztak be felnőtt bajnoki mérkőzésen. Az utolsó játszma már szinte örömjáték volt a teljesen hitét vesztett hazaiak ellen. 21:4-es állásnál már az összes fiatal pályán volt, és ők fejezték be a mérkőzést.

Domokos Lajos:- Csapatunk jól mutatkozott be az új bajnoki idényben egy fölényes idegenbeli győzelemmel. A csapat régen látott magabiztos mezőnyvédekezéssel rukkolt elő, ami a pontos nyitások mellett (9 nyitáshoz hozzá sem tudott érni a hazai csapat) kulcsa volt a sikernek.

2018. október 1. ZTE RK

JÁTÉKOSOK

KÖZÖSSÉG