A mérkőzések után az önkormányzat alsóerdei üdülőjében tartotta meg a ZTE RK a 2015-ös évértékelő közgyűlését. Az összejövetelen jelen volt Balaicz Zoltán polgármester, aki a támogatásról biztosította a röplabdásokat és Zalaegerszeg új sportkoncepciójában is foglalkoznak majd a klubot érintő kérdésekkel. A 2015 évi beszámolóban elhangzott, hogy a klub az önkormányzati, a szövetségi támogatásokból és a tagdíjakból gazdálkodhatott. Sikerült új szereléseket és sporttáskákat vásárolniuk a felnőtt csapatnak és egyéb eszközbeszerzésre is futotta a keretből. Merth Attila elnök sikeresnek értékelte az elmúlt esztendőt, de kitért a problémákra is.
-Továbbra is teremgondjaink vannak. Rengeteg időnk megy el azzal, hogy folyamatosan egyeztetünk, hogy a felnőttek és a fiatalok hol tudnak folyamatosan edzeni. Ez a fajta bizonytalanság rányomja a bélyegét a csapatok teljesítményére is.
Az utánpótlásban dolgozó edzők közül a friss Egerszeg Díjas Kovács József a szakmai munka nehézségeit emelte ki, ami betudható az edzéslehetőségek szűkülésének és az ifjúsági korosztály kezelhetetlenségének is. Mint elmondta az edzésen előbb a neveléssel foglalkozik, aztán jöhet a röplabda. Elhangzott továbbá, hogy két-három játékos az utánpótlásból már a felnőtt keretnél kopogtat, valamint formálódik egy női csapat is a klub égisze alatt idősebb Tomonóczi Tibor irányítása alatt. A vezetők bíznak a fejlődésben és szeretnék megerősíteni a röplabdázás alapjait Zalaegerszegen.
pity