Híreink

Sima hazai győzelem a Veszprém ellen

Sima hazai győzelem a Veszprém ellen

2019. december 10.

A férfi röplabda NB II kilencedik fordulójában a Veszprém csapatát fogadtuk A találkozó egyértelmű esélyesei voltunk és érvényesítettük is a papírformát. 

ZTE RK: VESZPRÉM RK 3:0 (16,14,8)  
Zalaegerszeg, Jv: Szabó, Selega

ZTE RK: Gyenes Z., Horváth H., Paksy Á., Koós  K., Molnár B., Süle Zs., csere: Légrádi Á (liberó), Varga B., Markó G., edző: Domokos Lajos 

A veszprémi csapat az első két játszmában nagyjából 10 pontig volt partnere csapatunknak, amely ekkor több pontos előnyt szerzett, amit már nem tudtak behozni a vendégek. Az utolsó szettben 13:0-ig hozzá sem tudott szólni a játékhoz a Veszprém, akik pontjaikat szinte csak a rontásainkból szerezték. Csapatunk könnyed játékkal magabiztos 3-0-s győzelmet aratott. 

Domokos Lajos: -Számítottam a győzelemre, de nem ilyen simán, hiszen egy felforgatott, és fiatal csapattal vettük fel a küzdelmet. A meccsen két újoncot avattunk, aminek örülök, hiszen egyre több szerepet kell vállalniuk a következőkben. A többieknek nagy köszönet, hogy segítik ezeknek a srácoknak a beilleszkedését!

2019. december 10. ZTE RK 

JÁTÉKOSOK

KÖZÖSSÉG