A dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Bajnokság negyedosztályában szereplő lány csapatunk Sümegen kezdte a középszakasz küzdelmeit. Az ellenfél a Dabronc és a Balatonalmádi csapatai voltak. Szebeny Péter edző beszámolója.
Nagy lendülettel, lelkesen és eredményesen játszva az első meccsünk mindhárom játszmáját sikerrel vettük, és a Balatonalmádi csapata ellen 3:0-ra győztünk. Minden játékosunk hozzátett ehhez a sikerhez.
A második mérkőzésünk a szinte hazai pályán játszó Dabronc csapata ellen két nagyon hasonló tudású csapat küzdelmét hozta. Az első játszmában egy kiváló nyitássorozatnak, mezőnymunkánknak és az együttműködésnek köszönhetően fordítani és nyerni sikerült. Csapatunk ekkor játszott az edzéseken tapasztalt legjobb formájához közel. A következő két játszma ellenfelünk győzelmét hozta, így ha szorosan is, de 2:1 arányban alul maradtunk. Mindkét mérkőzés, de főleg a második szolgálta a lányok egyéni és csapat fejlődését.
A csapat tagjai: Köröcz Letícia, Nagy Emma, Magyar Orsolya, Kerkai Mara, Meizer Lili, Gacsal Csenge, Dömötör Dóra, Boros Vivien, Kovács Adél, Németh Amina, Schöffer Réka, Jóna-Horváth Hanna, Nagy Franciska.
2024. február 2. ZTE RK