Híreink

Szépen haladnak az U17-es lányok

Szépen haladnak az U17-es lányok

2021. november 18.

A Szalayné Sebők Éva U17-es bajnokságban még októberben Szombathelyen kezdett Balázs Erik együttese. Az ellenfelek a házigazda vasi alakulat, a Veszprém és a fővárosi Kistext volt. Balázs Erik beszámolói:

Izgatottan várta a bajnoki bemutatkozást a ZTE RK U17-es lány csapata, akik a bajnokság első  Az első mérkőzésen egyáltalán nem látszott rajtuk megilletődöttség. Az erősebb játékerőt képviselő szombathelyi csapatot az első két játszmában sikerült megszorítaniuk, a tét nélküli harmadikban pedig játéklehetőséget kapott mindenki. 

Szombathelyi SI/ B-ZTE RK 3:0 (-15, -9, -3)

A veszprémiek ellen nagyon jó hangulatú és izgalmas találkozót vívtunk. Szettlabdákig is eljutottunk, de sajnos a győzelem még váratott magára. 

ZTE RK- Veszprém Volley 0:3 (-18,-25, -16)

Viszont nem sokáig, ugyanis a harmadik ellenfelet, a budapesti Kistext csapatát magabiztos játékkal sikerült két vállra fektetni. Így a szintén tét nélküli utolsó játszmában újra pályára léphettek az újonc játékosaink. 

Kistext I.- ZTE RK 1:2 (18, 12,- 20)

Az utolsó győztes mérkőzésen kívül csapategységből és az egymásért történő küzdeni akarásból is jelesre vizsgáztak a lányok a nap folyamán, melyek eredményezték az emelkedett hangulatú játék élvezetét.

A második körben Budapesten találkoztak a csapatok. 

Az új Covid protokollt betartva sajnos több játékosunk is kénytelen volt távol maradni a második fordulótól. Az első mérkőzésen saját magunkat is megleptük, hiszen játszmagyőzelemmel kezdtünk a szombathelyi csapat ellen, akikkel szemben múltkor 3:0 arányban maradtunk alul. Így a mostani 1:2 és szoros szettek bizonyítják, hogy jó úton haladunk. 

Szombathelyi SI/ B-ZTE RK 2:1 (22, -20, -22)

A második mérkőzésen a budapesti Kistext ellen magabiztos 3:0-ás győzelmet értek el a lányok, mely az előző forduló 2:1-éhez képest szintén előrelépés. 

Kistext I.- ZTE RK 0:3 (12, 14, 19)

A harmadik mérkőzésünkre kissé elfáradt fizikálisan és fejben is a csapatunk, így sajnos 1:0-ás vezetés után 1:2-es vereséget szenvedtünk a veszprémi csapattól, amely akaraterőben múlt felül minket. 

ZTE RK- Veszprém Volley 1:2 (23, 15, -13)

A jövőben nyitásfogadásban kell sokat fejlődnünk, valamint a csapat vérmérsékleten próbálok majd változtatni. Technikailag szépen és talán taktikailag is szépen haladunk, de sokkal harcosabbaknak kell lennünk a jövőben.

2021. november 18. ZTE RK 
 

JÁTÉKOSOK

KÖZÖSSÉG