Izgatottan vártuk az első bajnoki fordulót az U15-ös lányokkal. Szeptember óta dolgozunk csak együtt és sok játékosunk most debütált nagypályán. A felkészülésünk optimálisan sikerült. A csajok minden edzésen fegyelmezetten és nagy létszámban dolgoztak.
Az első fordulónak Nagybajom volt a házigazdája.
Az első mérkőzésen bátran, nagy lelkesekéssel küzdött a csapat, aminek meg is lett az eredménye. 3:1 arányban sikerült felülkerekednünk a Nyugat Balaton Röplabda SE B csapata ellen. A folytatásban kitartott a lendületünk és az erőnlétünk is, így sikerült a Nagybajomi Diák Röplabda Klub elleni győzelem is, 3:0 arányban. Az eredmények nem tükrözik, hogy lányaink mennyi energiát mozgósítottak a siker eléréséhez, amelyhez a keretünk minden tagja hozzájárult.
Eredmények:
Nyugat Balaton Röplabda SE B – ZTE RK 1:3 (15:25, 27:25, 16:25, 17:25)
ZTE RK- Nagybajomi Diák Röplabda Klub 3:0 (25:18, 28:26, 26:16)
Balázs Erik: Büszke vagyok a csapatom minden tagjára, akik bebizonyították, hogy az általam felvázolt három női versenysportoló típus közül ők melyik kategóriába tartoznak: a szimpatikus harcos amazonok! (A másik két kategória elnevezése maradjon a csapat és az én titkom.)
A csapat tagjai: Farkas Réka, Vizsi Emília, Csuti Anna, Takács Flóra, Göncz Rebeka, Káldi Rozina, Bócz Boglárka, Vincze Hanna, Nérel Hédi, Szűcs Anna, Sulyok Dorka.
2022. október 13. ZTE RK