Híreink

Szombathelyen kezdjük a szezont

Szombathelyen kezdjük a szezont

2018. szeptember 28.

Vége a nyárnak, sőt javában beköszöntött az ősz is, ami annyit jelent, hogy kezdődik a termi röplabda szezon. Csapatunk egyhónapos felkészülésen van túl és bizakodva várják a vezetők és a játékosok is az első mérkőzést. Domokos Lajos edző elmondta, hogy a magja megmaradt a csapatnak, ami az állandóságot jelenti és mellettük a fiatalítás is komoly feladatot jelent a jövőben. A bajnoki nyitány Szombathelyen lesz szombaton, melyre csapat feladójával, Horváth Richárddal készültünk.

Hogy értékeled az elmúlt szezont, látsz előrelépést az előző évekhez képest?
-Az elvárásoknak megfelelően, jól kezdtük a tavalyi szezont, aztán mint minden csapat életében eljött a hullámvölgy, amiből ugyan kikeveredtünk, de a kisebb sérülések megnehezítették a dolgunkat. Az alapszakasz végére összeállt a csapat, viszont a rájátszásban elszenvedett meglepő, nüanszokon múló vereségek rányomták a bélyegüket a teljesítményünkre, és a végére a koncentrációnk is elfogyott. Bajnoki reményekkel vágtunk neki a szezonnak, de a végére már az ezüstnek is nagyon tudtunk örülni. Sikerként könyvelhető el mindképp, hogy több fiatal játékosunk is szerephez jutott és beilleszkedett a csapatba, így ez mindenképp előrelépésnek számít.

Hogy alakult és milyen lehet az idei csapat?

-Nagy titkot talán nem árulok el azzal a keret változását illetően, hogy egy nagyon ügyes fiatal reménységgel, Büki Barnabással lettünk kevesebbek, aki továbbtanulás miatt nem lehet tagja csapatunknak. A csapat legfontosabb értéke viszont 'a csapategység", évről évre csiszolódik, hiszen már évek óta együtt küzdünk a zalaegerszegi röplabda sikeréért. Mindenki, legyen az elnök, klubtag, edző, játékos és persze szurkoló azon dolgozik, hogy beérjen a munkánk gyümölcse, bajnok röplabda csapata lehessen Zalaegerszegnek.

Szombathelyen kezditek a szezont, mit vársz a mérkőzéstől?
-Azonnal egy "örök rangadóval" kezdődik a 2018/19-es bajnoki év, ahol egy idegenbeli siker óriási lendületet adhat a csapatnak. Szombathelyen is egy fiatal és évről évre masszívabb csapat dolgozik a sikerekért, így nehéz mérkőzésre számítok. Tavaly a rájátszásban fájó vereséget szenvedtünk tőlük, így idén szeretnék revansot venni.

Mi a célotok ebben az idényben, mire lehettek képesek ...
-Az idei kiírás alapján majdnem minden hétvégén bajnoki fordulót játszunk, ami újdonság a csapat életében. Itt nem lesz idő, hogy rápihenjünk a soron következő mérkőzésre, hétről-hétre maximális koncentrációra lesz szükség. A cél pedig nem lehet más, mint a bajnoki cím elhódítása.

A vasiak ellen mindig kiélezett, nehéz mérkőzéseket játszottunk és erre számítunk szombaton is!

Hajrá fiúk, hajrá ZTE RK!

2018. szeptember 28. ZTE RK

JÁTÉKOSOK

KÖZÖSSÉG