Híreink

Túl nagy falat volt

Túl nagy falat volt

2019. március 16.

Február közepén, Zalaegerszegen rendeztük meg az U15-ös Országos Gyermek Bajnokság középszakaszának első fordulóját.
A házigazdaként az első mérkőzést a Szombathelyiekkel játszottuk Csapatunk nem a legjobb előjelekkel készült a találkozóra, hiszen a játékosok nagy része az influenzajárvány miatt a héten nem tudott teljes erőbedobással edzeni. Többen betegen vállalták a játékot is. Már az első játszma során kiderült, hogy játékosainkon nyomott hagyott a betegség, hiszen fásultan mozogtak, lassan reagálták le a játékhelyzeteket, sok hibával, pontatlanul játszottak. Hiába jött az időkérés, a játékosok nem tartották be az edzői utasításokat. Az első két játszmát simán elvesztettük. A 3. szettre sikerült felrázni őket, mindenki odatette magát, hibázásra kényszerítette az ellenfelet. Többször is lehetőségük volt megnyerni a végjátékot, de szoros küzdelemben 28:26-ra ezt is elveszítettük.

STUDENT COMFORT SPORT KFT – ZTE RK 3-0 (25:5; 25:11; 29:27)
A második mérkőzést a komáromi röplabda akadémia csapatával játszottuk. Nem volt azonos súlycsoportban a két együttes, így minden megszerzett pontnak örülni kellett.

ZTE RK – ÉDRA-KVSE 0:3 (2:25; 4:25; 9:25)

A csapat tagjai: Simon Júlia Annamária, Szűcs Katalin, Komády Zsófia, Tasnádi Fanni, Erdélyi Hanga Milla, Kováts Dorottya, Kiss Boglárka, Iványi Virág, Balogh Zsanett Veronika. Edző: Molnárné Czigány Judit

Sok tanulnivaló van még a következő, áprilisi fordulóig.

2019. március 16. ZTE RK 

JÁTÉKOSOK

KÖZÖSSÉG