Híreink

Vereséggel zártuk a szezont

Vereséggel zártuk a szezont

2018. május 07.

A rájátszás utolsó mérkőzésén a már bajnok SZESE Győr otthonában játszottunk. 

SZESE GYŐR: ZTE RK 3:1 (-17, -7, 22, -23) 

Győr, Egyetemi Csarnok

ZTE RK: Gyenes Z., Horváth R., Koós K., Molnár B., Lesznyik K., Németh B., csere: Légrádi Á., Gellén M., Kis G., edző: Domokos Lajos, Markó Gábor 

A csapatokon már a bemelegítéskor érződött, hogy a fontos dolgok eldőltek, és ez a bajnokság utolsó mérkőzése lesz. A hazai gárda kicsit több időt tudott szánni a melegítésre, ami látszott az első játszmán is. Igaz, 14:13-ig együtt haladtak a csapatok, ekkor viszont sikerült pár nyitást lenyelni, és ez elég volt a Győrnek a szett behúzásához. A második játszmában nagyon megnyitottak bennünket a hazaiak. Még a biztos nyitásfogadóinkról is pattogtak el a labdák a szélrózsa minden irányába. Alig lehetett normális támadást indítani. Cserékkel, és a játék apró átszervezésével a harmadik szettre végre megérkeztünk a játékba. Igaz, hogy végig szorosan alakultak a pontok, de a végjátékban biztosabb volt a ZTE. Ekkor már kellően bemelegedett a fiúk is, és ez meglátszott a pontok alakulásán is. Már nem volt lényeges különbség a két csapat között. Molnár Bence térde mondta fel a szolgálatot, a helyére fiatal játékosunk Gellén Márton állt, aki megilletődés nélkül oldotta meg a váratlan feladatot. A játékvezetők ebben az időszakban (mindkettő csapat szerint) többször tévesen ítélkeztek, és ezt még meg is színezték több sárga, és piros lap kiosztásával. 

Domokos Lajos: -A buszból kiszállva nem sok időnk maradt melegíteni, sajnos későn vettük fel a játék ritmusát. Mire sikerült, és egy jó meccset játszhattunk volna, a játékvezetők is akartak egy kicsit szerepelni. Nehéz volt az év vége, hiszen nem tudtunk az utolsó mérkőzéseken ugyanúgy felállni. Sajnálom, hogy nem egy hónappal ezelőtt fejeztük be a szezont, amikor még jól együtt volt a csapat. Köszönöm a játékosoknak a küzdést, és a kitartást!

2018. május 7. ZTE RK 
 

JÁTÉKOSOK

KÖZÖSSÉG