Híreink

Veretlenül lett bajnok a női csapatunk

Veretlenül lett bajnok a női csapatunk

2019. május 26.

Véget ért a Női Röplabda Dunántúl bajnokság, ahol a női csapatunk remekül szerepelt. A záró fordulót Győrben rendezték, ahol két győri csapattal találkoztunk. 

Először a Győri RC csapatával csaptak össze a lányok. Jól kezdődött a mérkőzés, ahol az első játszmát simán nyerték a lányok. A második játékrész kicsit szorosra sikeredett, ugyanis több volt a kihagyás a játékban, figyelmetlenség miatt. A győri lányoknak szinte minden bejött, de egy szoros 25-23 lett az eredmény a ZTE javára. Jött a harmadik játszma, ahol a lányok ott folytatták, ahol abbahagyták, és a hazaiak megnyerték a szettet és szépítettek. Tomanóczy edzőnek, a térfélcserénél sikerült felrázni a lányokat. Koncentráltan és kellő összpontosítással játszott a csapat. Az történt a pályán, amit a zalaegerszegiek akartak, így meg is lett a játszma és mérkőzés is 3:1 arányban. Következett a Győri DRC Révai, ahol többnyire a cserék játszottak. A lányok szintén figyelmesen, betartva az edzői utasításokat játszottak és esélyt sem adtak az ellenfélnek és simán hozták a mérkőzést 3:0 -ra. 

Női csapatunk veretlenül nyerte a bajnokságot és szerezte meg a Bajnoki címet. 

Tomanóczy Tibor: - Gratulálok a lányoknak a bajnokság során mutatott játékhoz. Megérdemelten nyerték a bajnokságot hisz nem találtak legyőzőre. A lányok mindent megtettek, hogy egy pillanatig sem legyen kétséges a bajnoki cím sorsa. Felkészültek a jövő folytatására is. Még megbeszéltük a Szombathelyiekkel, hogy egy oda visszamérkőzéssel fejezzük be a tavaszt és jöhet a strandröplabda bajnokság és a megérdemelt nyári pihenő. Köszönjük, az Elnökség támogatását azt hiszem bizonyítottuk, hogy van jövője, nem is kicsi Zalaegerszegen a női röplabdának.

A mérkőzéseken szerepeltek: Salzmann Szilvia, Domokos Fanni, Kristály Kriszta, Gerencsér Nikolett, Lukács Anita, Péter Eszter, Penzer Lili, Gál Judit, Hegyi Franciska, Csizma Szilvia Bedő Tálos Fruzsina, Büki Boglárka. Csapatvezető: Dala Bernadett, edző Tomanóczy Tibor.

Szép volt lányok!

JÁTÉKOSOK

KÖZÖSSÉG