Híreink

Zalaegerszegen dőlnek el az U20-as fiú bajnokság dobogós helyezései

Zalaegerszegen dőlnek el az U20-as fiú bajnokság dobogós helyezései

2023. április 21.

A középszakasz eddig elmaradt mérkőzéseit Nemesvámoson pótolták a csoport U20-as fiú csapatai. A ZTE kedvező pozícióból vágott neki a fordulónak, mint utóbb kiderült, szerencsére. A pécsi csapat ellen kellett kétszer is mérkőzni, és ebből most balszerencsésen jöttünk ki. Az első meccsen simán "bent maradtunk az öltözőben", és mire észbe kaptunk, lefújták a mérkőzést. A meccs után alaposan átbeszéltük a történteket (vagy inkább nem történteket), és a másodikra egy merőben más felfogású csapat lépett pályára. A fiúk ráéreztek a lehetőségre, kifejezetten harcosan küzdöttek, de a második órához közeledve ritkult a levegő a játéktéren, és a több friss játékoscserével rendelkező Pécs megnyerte a mérkőzést. A ZTE ennek ellenére továbbra is a dobogón tanyázik, és az utolsó fordulóban Zalaegerszegen már csak az a kérdés, hogy milyen színű lesz az az érem.

Az eredmények:
PEAC: ZTE RK 3:0 (-13,-18,-16)
PEAC: ZTE RK 3:2 (22,-16,22,-21,-10)

A csapat tagjai: MAJOR B, KVÁRTA M, MARKÓ A, HORVÁTH D, BEDNÁRIK B, SZABÓ B, CIELOSZYK R, HORVÁTH G, MOLNÁR B (liberó),

Domokos Lajos edző: A mai napot két részre bontanám, amiből az első fele szót sem érdemel. Ezt a fiúknak magukkal kell megbeszélni, ami úgy gondolom, sikerülni fog. Na, a második rész már méltó volt a csapathoz, és eddigi eredményeihez! Ha ezzel a mentalitással játszunk a helyosztón, akkor nem féltem a csapatot.

2023. április 21. ZTE RK 

JÁTÉKOSOK

KÖZÖSSÉG